Nemzeti rock buli és táncház a 0. napon
Bulizz a nulladik napon nemzeti rock slágerekre és népzenére a táborlakókkal!
Már évek óta nagyon sokan vannak, akik a Magyar Sziget hivatalos kezdése előtt egy nappal lejönnek a Csattogó Völgybe és felverik sátraikat. A tavalyi évben is 150-200 látogató sörözgetett már a nyitást megelőző nap estéjén a szervezőkkel. Éppen ezért idén úgy döntöttünk, hogy hivatalosan is meghirdetjük a nulladik napot, amin programokban sem lesz hiány.
Este az ismert dalok feldolgozásait játszó Matrix zenekar lép majd a színpadra, utána pedig a Budapesten több helyszínt is megjárt Nemzeti Ladik néven futó vándorló szórakozóhely lemezlovasa, és nem utolsó sorban a Szent Korona Rádió főszerkesztője nyújtja majd a talpalávalót.
A nemzeti rock „öregjeinek” legnagyobb slágerein, a feltörekvő zenekarok legújabb dalain felül a bulizni vágyók Zagyva Richárd vezetésével egy félórás táncházban is részt vehetnek majd, ahol bárki megtanulhatja a magyar népi tánckultúra alapjait, hogy aztán a hajnalig tartó mulatozás közben is kamatoztathassa tudását…
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások
Sziasztok! Hogyan működik a
Sziasztok!
Hogyan működik a meghívó vagy meghívás a határontúli Magyarok részere?
Mikor,kitől,hogyan?Van még erre lehetőség??????????????????????????????????????